Írók/fordítók

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Lolamacko
2024. január 11. 01:03
#433
A médiák általi agymosásból próbálom magam kivonni és az az illúzióm, hogy én tisztán látom a világot, engem nem befolyásolnak. Dejó! Minden vágyam teljesült!
Azért még reménykedem, hogy lesz világbéke! Tudod én a romantika kategóriában alkotok.
1
Ez egy válasz Arya 2024. január 11. 00:37-kor írt üzenetére.
Arya
2024. január 11. 00:37
#432
Ez már mind megvalósult - egyesek szerint.
Az UFO-k nem megfigyelnek, hanem irányítanak.
A politikára csak egy idézet: Valaminek a lekicsinylése – felelt Bram Boreillo higgadtan – látszólagos fölényhelyzetet ad a gúnyolódónak. Ezért próbálkozik vele a bugris, mert ha már felnőni nem tud valamihez, lerántaná inkább, a maga mocskába.
Alan O'Connor: Aquir gyűrű
A természetben általunk kierőszakolt változtatások megbosszulják önmagukat. Nem ma és nem is holnap. A bolygónk létében a mi (emberiség) korszakunk csak egy pillanat. Egy szükséges rossz vagyunk a földön. A dinoszauruszok is azok voltak.
Az agymanipuláció létező dolog. Egy hatalom által birtokolt és használt eszköz. Agymosás például a médiák nagy részében előfordul. Irányított pszichológiának is nevezhetnénk.
Teljesült minden vágyad.
Majdnem minden... A Világbékére még várni kell. Majd amikor nem lesz már ember...
Sajnos ezt fogják fel sokan a mai gyerekek közül, akik kissé kiakadnak és uzival, egyebekkel iskolákban, más helyeken tarolnak. Az idősebbeknek ehhez nincs bátorságuk. Ők inkább drogoznak, leisszák magukat. 
Az angyalok meg szenvednek, de köszönik, jól vannak.
0
Ez egy válasz Lolamacko 2024. január 10. 23:50-kor írt üzenetére.
Lolamacko
2024. január 10. 23:50
#431
Tizenévesen arról ábrándoztam, hogy a világ megszűnik, és engem elvisznek az UFO-k. Úgy gondoltam az megoldás lenne. Most is újra erről ábrándozom. Szerinted már itt vannak és figyelnek minket? A politikától még a legtisztább emberek is bemocskolódnak, lehúzzák őket a sárba. Vannak már jobb tömegpusztító szerek, mint az atom, ami a természetet is megmérgezi. Csak az embereknek kellene törölni az agyát és újraindítani. Világbéke!
0
Ez egy válasz doriangrey 2024. január 10. 23:38-kor írt üzenetére.
doriangrey
2024. január 10. 23:38
#430
Beállsz politikusnak és máris van rá lehetőséged. Formálni. Máshogy - a szavazás illúziójában nem hiszek - esélytelen. 
Na jó, ha kirobbantasz egy atomháborút, vagy egy második Ukrajnát, akkor még talán. 😇 De ott gombközelben kell lenned, vagy politikusnak. Ja, az már volt.
1
Ez egy válasz Lolamacko 2024. január 10. 14:56-kor írt üzenetére.
Éva596
2024. január 10. 22:45
#429
Akkor te nagyon gyengéket írsz. Megnéztem. 8 írásod van, abból 1 azaz egy darab van 1500 felett, 1676 pont. 2 éppen hogy meghaladta az 1000-et, 5 még az ezret sem érte el.
Nem én állapítottam meg, te írtad, hogy 1500 felett jó.
2
Ez egy válasz ikkjejzjiuiiii 2024. január 10. 21:37-kor írt üzenetére.
ikkjejzjiuiiii
2024. január 10. 21:37
#428
Engem a pontozás nem érdekel, csak az olvasói szám. 1500 fölött már jó.
0
ikkjejzjiuiiii
2024. január 10. 21:18
#427
Ha valaki értékelést akar olvasni, az írása alatt. Akkor kezdjen el értékelni, és talán cserébe majd az őt is értékelik. Ez odavissza játszik.
0
ikkjejzjiuiiii
2024. január 10. 20:38
#425
Én nem veszekedek. :D
1
Ez egy válasz Éva596 2024. január 10. 20:27-kor írt üzenetére.
Éva596
2024. január 10. 20:27
#424
Figyelj sokbetűs! Itt az olvasókat igen nagy többségben csak a családi szex érdekli, az ilyen sztorik olvasottsága legalább a duplája, ha nem több, mint az egyéb kategóriáknak. Ha jó a novella és van benne szex is, vagy kicsit light-os az írásban a szex, azért azokat is olvassák. És van akinek tetszik. Ha beleolvas és nem érdekli az eleje, akkor kilép belőle és elmegy másra. Én a sorozataimban írtam olyan részeket, amikre tanult barátom azt mondta tömény pornó, volt olvasottsága, meg jó pontokat is kapott, de hiába a pornó, a nyomába sem léphetett egy középszerűen megírt, gyenge családi szex írásnak. Ennyit a szerinted az olvasókat itt jellemzően a pornó érdekli véleményedről.
1
Ez egy válasz ikkjejzjiuiiii 2024. január 10. 19:07-kor írt üzenetére.
ikkjejzjiuiiii
2024. január 10. 19:07
#423
Sztem, ne legyen se novella, se lighterotika kategória. Mert akkor totál megváltozik az oldal, hiszen a sci-fi től kezdve, a politika, és bármi megjelenhet. A másik érv, h az olvasókat jellemzően a pornó érdekli itt.
1
Arya
2024. január 10. 17:33
#422
Ha én azt leírnám, nem hinnéd el. Na, meg én sem. Azzal ugyanis azt állítanám, hogy ismerem a jövőt. Nem mondok ilyet. Annyit tudok csak, ha bekapcsolom a nemrég vásárolt tv-met az működik. Még. Annak annyi a szerepe, a hatása sem kevesebb. De van hatása, mint ahogyan mindegyikünknek a most létező világra. Hogy mi lesz a hatása annak amit most írtam a jövőre nézve? Talán semmi. Most csak annyi, hogy elgondolkodtat téged. Remélem. Nem mindenkit fog. Sokan ostobaságnak tartják. Még többen el sem olvassák. Utóbbiakra annyi a hatása, amit elmulasztanak. Ha nem teszel semmit, annak is jelentősége, hatása van. A jelenre. A jelen pedig a holnap történelme. 
Kíváncsi vagy többre? 🙂
0
Ez egy válasz Lolamacko 2024. január 10. 14:56-kor írt üzenetére.
Lolamacko
2024. január 10. 14:56
#421
Mondd csak meg a titkot, hogyan is tudjuk a jelenlegi korban irányítani, formálni a történelmet? Arra az egyetlen szavazatra gondolsz amit 4 évente leadhatunk?
0
Ez egy válasz Arya 2024. január 10. 14:45-kor írt üzenetére.
Arya
2024. január 10. 14:45
#420
Fogalmazhatsz úgy, hogy a történelmet töményen kell szeretni. De akár szereted, akár utálod benne élsz, mert most is egy adott történelmi korban élünk. Akár irányíthatjuk, formálhatjuk is azt. Ez az objektív történelem, a többi már elferdíthető. 
Viszont én nem azt mondtam, hogy a történelem, a politika, vagy a szex rossz, csupán, hogy szerintem nem illenek össze. Nagyjából úgy, mintha egy iratot kapával akarnál aláírni, pedig az nem egészen arra való, bár nem szükségtelen és nem rossz dolog az sem. Igaz, hogy azt sem jelenti, hogy szeretnék kapálni.
0
Ez egy válasz Miriam 2024. január 10. 12:21-kor írt üzenetére.
Miriam
2024. január 10. 12:21
#419
Persze nem kell a történelmet és az aktuális viszonyokat szeretni vagy arról olvasni. De ilyen alapon a világirodalom elsöprő részét ki kellene dobni a szemétdombra. Persze, erre is volt már példa, időnként voltak könyvégetések, vagy például indexre tétel. 
Nem tisztem, hogy bárkit is meggyőzzek. Nekem van egy irói hitvallásom, annak elfogadása pedig nem rám tartozik. Annak viszont örülök, ha teszik a humorom.🤣
0
Ez egy válasz Arya 2024. január 10. 08:16-kor írt üzenetére.
Arya
2024. január 10. 08:16
#418
Megírtam egykor emailben. Itt valahol csak annyit, hogy nem tartom szerencsésnek a politikát keverni a szekszszel. Azóta többen is igyekeztek engem meggyőzni ennek ellenkezőjéről, bár nem sok sikerrel. Olyan is akadt, aki kihangsúlyozta, hogy a szex mindennek a mozgatórugója, amivel ugyan egyet kellett értenem, de a politikai szekszeléssel mégsem. A politika ugyanis általában nem szex, a szexben viszont mindig akad egy cseppnyi politika. Ez talán zavaros, de nincs időm, se kedvem kifejteni itt bővebben. 
A humorodat viszont nyalom 🤣
0
Ez egy válasz Miriam 2024. január 9. 23:48-kor írt üzenetére.
Miriam
2024. január 9. 23:48
#417
Oké, Arya, de tedd meg, hogy azt is megírod, MIBEN nem egyezünk. Én csak azt láttam, hogy eltüntél, de az nem derült ki a számomra, hogy azért, mert nem tartod jónak az írásaimat. 
Jól sejtem, Arya, lehet, hogy az azért, mert nincs benne ária, sem Mária, de még egy árva páriasem? 🤪 Na jó, belátom, hogy ebben lehet némi igazság... 😥
0
Ez egy válasz Arya 2024. január 9. 06:45-kor írt üzenetére.
Éva596
2024. január 9. 18:36
#416
Igen olvastam, és válaszoltam is rá. Igen nehéz valamit megérteni, ha nem próbáltad, vagy nem kerültél olyan helyzetbe. Ez azoknál az embereknél jön elő, akik a való életben utasítanak, parancsolnak, feltétlen engedelmességet követelnek meg, és ez egy idő után frusztrálja őket, és keresik az olyan helyzetet, ahol ezt velük teszik. Nem véletlen, hogy például sok domina van. A másik dolog a fájdalom. Az embereknek nem egyforma a fájdalom tűrő képessége. És maga a fájdalom sem mindegy, hol és hogyan hat rád, kitől és milyen formában, helyzetben kapod. Ha nem így lenne, akkor nem születnének a fájdalommal járó szexről szóló történetek, a filmek. De itt van egy határ, ez a fájdalom addig elviselhető, és kelthet szexuális ingereket, amíg át nem csap erőszakba. Csak egy példa, tudom nem tökéletes, de talán legjobban lefedi amit mondani akarok: egy szeretkezés és egy erőszakos közösülés közötti különbség. Mind a kettőnek a végeredménye ugyanaz, a behatolás, a férfi ejakulációja, de micsoda különbség van a két cselekmény között. Remélem érted és jól érted amit mondani akarok.
1
Ez egy válasz Arya 2024. január 9. 17:28-kor írt üzenetére.
Arya
2024. január 9. 17:28
#415
Épp pár perce írtam máshol, hogy ezért becsüllek. A különbség köztünk az, hogy te felfogod mi a családi szex, én viszont nem érthetem meg, mi az élvezet a megaláztatásban. A fájdalom más megítélés alá esik nálam is, mint egy férfi esetében, persze csak enyhébb mércével mérve. Ott írtam azt is, miért választják sokan a családi sztorikat. Szerintem kényelmi szempont van a dologban.
0
Ez egy válasz Éva596 2024. január 9. 16:56-kor írt üzenetére.
Éva596
2024. január 9. 16:56
#414
Köszönöm a hozzám intézett jó szavaidat. Igen nagyon változott a világ, ami 100-50-25 éve volt és kiverte a biztosítékot, arra ma azt mondják ósdi, nincs benne fantázia, az nem is nevezhető szexnek, csak alibizés. Ezt el kell fogadni, és vele kell élni, ehhez kell alkalmazkodni. A skatulyába nem én helyeztem magam, hanem abba raktak bele, engem nem bántott, s mint írtam is, hozzájárultam, hogy sokan megismerjék mi is az s/m, és meg tudják különböztetni az erőszaktól, amit én is utálok. Jólesett ebben a témában elmerülni, és külön kihívás volt, hogy tizenakárhány részen keresztül úgy írjak a témáról, hogy ne ismételjek. Ha végig gondolod, az s/m kategória nem olyan bőséges lehetőség, nehéz úgy leírni, hogy elképzeld, lásd magad előtt, és el is hidd, hogy megtörténik.  Egyébként csak olyat írok, amihez kedvem van, mert nem minden indítja be a fantáziámat. Ha igen, akkor jönnek a részek egymás után. Lásd az Első állásom történetét, ami egy hónap történéseit meséli el, 22 részben. Sok szereplő ismétlődik benne, de nincs két azonos, vagy erősen hasonlító részlet sem. A lelkemnek kellet az említett s/m és durva szex mentes történet, amit remélhetően hamarosan olvashatsz. (Ugye, kedves adminok?!)
1
Ez egy válasz Arya 2024. január 9. 16:06-kor írt üzenetére.